Öt ló

14

MÁJUS, 2021

Táplálkozás

Amikor a kínai filozófusok vizsgálták a világot részleteiben és egészében, rájöttek, hogy mindennek lényege az egyensúly. A természet is ehhez igazodik az élet minden területén, ez a lét kulcsa: elég, ha csak a ragadozók és növényevők, vagy akár az évszakok közötti kényes viszony eszünkbe jut. Ha az egyensúly felborul, az katasztrófához vezet: a szavannák ragadozói táplálék híján egymást falják föl, ha túlszaporodnak, a folyók és tengerek kilépnek a medrükből, ha túl sokáig esik az eső …

Az emberi test

Ugyanez a törékeny viszonyrendszer jellemzi az emberi testet is! A létezésünkhöz szükséges 5 fő szervrendszerünk (hormon-, immun-, emésztő-, keringési- és légző-rendszer) között kölcsönhatás van, így egyfajta egymásra utaltság is. Ebből következően testünk igyekszik mindegyiket ugyanolyan minőségben működtetni, hogy ez az állapot fennmaradhasson. Ezt az egyensúlyt jelképezi a jin és a jang: a két ellentétes pólus viszonya és térfoglalása teljesen kiegyenlített. Az így keletkező nyugalmi állapot ugyanakkor nemcsak testünkre hat, de érinti elménket és lelkünket is, ezért fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk megőrzése érdekében.

A természethez hasonlóan az emberi szervezet is csak akkor egészséges, ha az öt rendszer mindegyike a többivel összhangban működik. Egy szekeret hiába húz öt erős és egészséges ló, ha a lovak nem működnek csapatként megfelelően együtt, csak káosz lesz az eredmény. Látható, hogy a lovak együttműködése ugyanolyan fontos tényező, mint hogy az egyes lovak erősek legyenek.

A harmónia

Az optimális egészség eléréséhez tehát nem elegendő egyszerűen a szervezet öt rendszerét táplálni és tisztítani. Hanem legalább olyan fontos az, hogy az öt rendszer hogyan kapcsolódik egymáshoz, és hogyan hat egymásra a megfelelő tápláléknövények kombinációja révén.

Akkor beszélhetünk egészségről, ha a szervezet egyensúlyban van. A növények egy csoportja a jin funkciót hordozza magában, azaz segítenek bevinni azokat a megfelelő és szükséges tápanyagokat, amelyek a szervezet életfunkcióit táplálják. Más növények a jang funkciót, a kiválasztást támogatják, és így megtisztítják a szerveket a visszamaradt szennyező és toxikus anyagoktól, amelyeknek az emberi szervezet nap, mint nap ki van téve, illetve amiket az ételeinkkel elfogyasztunk. A különböző, tápláló és tisztító hatású növények keverékét használva a szervezet elérheti a saját egyensúlyi állapotát.

Ekkor beszélhetünk harmóniáról!

0