"Az unokám 5 évesen kruppos volt. Az orvosságok sajnos nem segítettek rajta. Sokszor éjszaka kellett orvost hívni hozzá, annyira fulladt. Egy kedves ismerősöm ajánlotta az Alpha 20C-t és a Conco-t. Veszíteni valónk nem volt, így adagolni kezdtük a gyereknek. És láss csodát; néhány nap múlva javulni kezdett az állapota, és két hónapon belül megszűnt a betegség. Mára szinte felnőtt, de a betegsége azóta sem tért vissza."

Glovotz Ferencné

"Alacsony és ingazodó vérnyomásom volt, ami miatt nagyon sokat fájt a fejem. Jobb lábam a két visszérműtét ellenére sem volt az igazi; folyamatosan be volt dagadva, és meleg időben nagyon fájt. A Calli tea és a Lifestream rendszeres szedése megszüntette ezeket a panaszaimat. A vérnyomásom helyreállt, a jobb lábam azóta nincs bedagadva és nem fáj. A fejfájásom is megszűnt, az energiaszintem emelkedett; már nem vagyok olyan fáradékony."

Kovács Tünde Ágnes

"A múlt héten történt, hogy egy létrát összecsuktam úgy, hogy a jobb kezem középső ujja a létra két szára között maradt. Mondanom sem kell; csillagokat láttam a fájdalomtól. Hirtelen nem tudtam, hogyan fojtsam el a fájdalmat, amikor eszembe jutott, hogy a táskámban van SunBreeze olaj. Szó szerint megöntöztem vele a fájós ujjamat; a fájdalom két percen belül megszűnt, a körmöm még azóta sem lilult be!"

Glovotz Ferenc

„A kolumbiai junior vb előtt, 2008-ban ismerkedtem meg a Sunrider termékeivel. Nekem azonnal bejött… A Calli tea menta ízű, valamint a Fortune Delight málnás, salaktalanító változata a kedvencem. Szinte azonnal éreztem a jótékony hatását: elmúlt az izomlázam, könnyebben mentek az edzések, s a laboreredményeim is –amelyekkel pedig gondjaim voltak – rövid időn belül lényegesen jobbak lettek.”

Kovács Zsófia

"Tisztításhoz a Calli és Fortune Delight italokat használom. Nem egyszerű teák; a növények összessége segíti a szervezetünk természetes öntisztító és méregtelenítő folyamatait. Amikor láttam, hogy a főnököm napról-napra jobban van az általam főzött teáktól, én is rendszeresen elkezdtem egyre több Sunrider terméket fogyasztani. Az influenzajárványt is könnyedén átvészeltem az Alpha 20C segítségével."

Erdélyi Gyuláné

"35 éve dolgozom sminkmesterként Hollywoodban, olyan filmek forgatásán dolgoztam, mint a Távol Afrikától, az Alkonyat vagy az X-Men filmek. Minden alkalommal a Sunrider Kandesn és Oi-Lin szépségápolás család termékeit használom, mert mentesek minden toxikus anyagtól. A színészek arca az én vásznam, így különösen nagy gonddal választom meg, mivel dolgozom."

Norma Hill-Patton (USA)

"Szerencsésnek érzem magam a karcsú testalkatom miatt. Tearajongó vagyok, kedvencem a Sunrider Calli teája, ami egyfajta tisztító tea. Csak részben fordítok figyelmet az egészséges étkezésre, a testem méregtelenítését a Calli teára bízom!"

Sharon Stone (USA)

"Nagyon sok stressz ért az életben, és ez mind-mind az én gyomromban, emésztőszerveimben csapódott le. Akkora fájdalmaim voltak, hogy azt mondtam, én így nem tudok tovább élni. Csókási doktor úr ajánlására kezdtem el fogyasztani a Sunrider termékeket; már aznap jobban lettem! Az életem változott meg a Sunridernek köszönhetően!"

Auth Csilla

"Fejfájás miatt kezdtem el fogyasztani a Sunrider termékeket, de figyelek a megelőzésre is. A citromos Fortune Delight és a mentás Calli a kedvencem. Rendszeresen fogyasztom a TOP, a Lifestream, az Alpha 20C és a SunCare termékeket is."

Gergely Róbert

"Soha nem használok kreatint az edzéseim során, helyette a Sunrider természetes alkotóelemekből készült NuPlus termékkel élek. Édesanyám - aki természetgyógyász - ajánlotta a cég készítményeit, amelyek tartalmaznak minden olyan alapvető tápanyagot, amelyek elősegítik a szervezet regenerálódását."

Tony Parker (USA)

"Nem tudom, miért, de kikészít a vásárlás. Eva barátnőm javasolta, hogy igyak ilyenkor egy nyugtató hatású Calli teát; magam is meglepődtem, mennyire jól bevált az ital. Nyugodt voltam, és még az sem dühített fel, amikor tanácsot kért tőlem az egyik vevő. Magam kerestem neki felsőt."

Naomi Campbell (USA)